Tünde kalandozó
Élt egyszer egy Beirand nevű tünde, aki útra kelt egy távoli vidékre.
Tizenhárom napig lovagolt, pihenés nélkül, mígnem egy nimfa lakhelyére ért, egy tó partján.
„Nézz oda, Narya!” – hangzott fel egy örömteli kiáltás. „Látod azt az almafát ott?”
A válasz, egy nyerítés, örömében megugrott, majd vágtában elszaladt.
Egy pillanat sem telt el, amikor egy széllökés söpört végig mindenfelé, egy légiesen könnyed hang hallatszott:
„Maradj ott, te tünde, ez a liget az enyém – nem adok gyümölcsöt se neked, se a lovadnak.”
Ezután jött a válasz: „Kérlek, engedj megpihennünk. Régóta utaztunk, biztosan látod a sorsunkat!”
„Kimerültségteket látom, ami a ti dolgotok, de hogy elnyerd jóindulatomat, versenyezzünk.”
A lovas belement a dologba, majd a fa felé indultak.
Üvöltve tomboló szélvihar támadt és a szél a lovast háttal, a ló farka felé ülve hagyta.
De villámgyors vágtában ló és lovasa éppenhogy átjutott a szélen.
Az idő alatt, hogy oda-vissza száguldoztak, egy csapat tünde érkezett elöl.
"Szép munka" – mondta a szellem, amikor megjelent – "kegyelmemet megadom neked és minden rokonodnak."
Beirand és Narya a nimfa örök kegyelmét bírva távoztak.
A történet igazságát csak találgatni lehet, de kétségtelen, hogy a leggyorsabbak a tünde kalandozók.
vágás
közelharc
szúrás
távolsági harc
